Turné-napló (1)

Megosztok veletek néhány fényképet a turné első két napjáról. Tegnap a volt iskolámba látogattam, ahol kétszer mutattam be a műsort, ma pedig Szamosardón volt egy koncertem. Az, hogy (főleg az utolsó két képen) alig látszom ki a gyerekek közül, nem a látszat műve. (Avagy: a koncerteken a csilláron csak azért nem lógtak, mert egyik teremben sem volt csillár.) Népes és szeretetre méltó közönségeim voltak, nagyon hálás feladat volt énekelni nekik. És velük együtt énekelni is nagyon jó volt. (Avagy: nemcsak a műsorban szereplő csengő csilingelt, hanem…)

Bónusz élményekben sem szűkölködtem egyik helyen sem. Az első napon például az egyik kislány mutatott egy fényképet, ami a tanterem falára volt kitéve, és ami a két évvel ezelőtti, ugyanott megtartott koncertemet örökítette meg. Ma pedig nagyon finom bélessel kínáltak meg Szamosardón (olyan volt, mint egy nagyon puha tésztájú lepény, lekvárral töltve, tetején tejföllel – versbe illő finomság, koncert előtt és koncert után is ettem belőle).

Nagybánya, 11-es iskola:

11051541_923215244395455_889574052_n

11042182_923215407728772_1404202428_n

Szamosardó:

DSCF6367_DSCF6371_

Ígéretemhez híven megosztok egy éneket a műsorból (meghallgatása előtt vegyetek mély levegőt):

Kovács András Ferenc: Augusztusi sóhajtás

(Ma vettem fel – hirtelen -, majd igyekszem jobb minőségben is.)

Hozzászólás