Gyereknapi koncert

2015. június 1. – Fütyülünk a világra (gyereknapi műsor), Marosvásárhelyi Nemzeti Színház előcsarnoka

A gyereknap mindenekelőtt legyen felhőtlen. Az időjárás ebben nagy segítség lehet, de persze másfajta felhőtlenségre is gondolok. Szívből örülök, hogy a vásárhelyi gyereknapi programkínálatot gazdagíthattam a koncertemmel, és hogy a szép létszámú közönséggel felhőtlenül énekeltünk, felhőtlenül nevettünk, felhőtlenül fagyiztunk, felhőtlenül fütyültünk a világra.

Hálás vagyok mindenkinek, aki jelen volt, a legkisebbektől a legnagyobbakig, köszönöm a szervezők, hangosítók munkáját.

Fotók: 1, 8, 9 – Henn János, 2-7, 10 – Rab Zoltán

Amikor a meglepetés visszahat

2015. május 29-én a marosvásárhelyi 8-as iskolában énekeltem.

Azt hiszem, a gyerekek jobban megleptek engem, mint én őket. Ők tudták, mire számítsanak (megzenésített verseket énekeltem, mint máskor is ilyen alkalmakkor), én viszont nem tudtam, hogy egész műsorral készültek, amelyben a verseimet mondták és énekelték. Igazán meghatódtam, de sikerült fokozniuk a meghatódottságomat azzal, hogy a találkozás végén átnyújtott csomagban rajzokat kaptam, amiket a verseim alapján készítettek.

Végül a gyerekek tömegesen jöttek autogrammot kérni Szivárványba, Napsugárba, papírfecnire.

Nem gondoltam soha bele, hogy az, aki verset ír, ekkora ajándékokat kaphat.

Köszönöm.

11393260_661165560680232_1788541433383900190_n11351258_661165437346911_5714483207010975064_n
11229757_661165520680236_770904919789477776_n 11393163_661165267346928_2128584566174244132_n